Dilemma - (Dilema) - George Topîrceanu

Vannak tapasztalataink a konzíliumokról,
Ahol orvosok kérdeznek a kiáramlásokról.
Érdekli őket a tónus, a bőség, a fázis,
Szellentésnek mondják, de lehet gáz is.

Ne ámuljunk, ha az orvosok e csodát,
A fingot, ma annyit tanulmányozzák,
Mert a biológiából mindenki tudja:
A fingás a test szükséges funkciója.

Mindenki fingik. Ez örök axióma.
Nem érdekli tónus, hang, aroma,
Itt egyformák vagyunk valójában,
A császár is fingik a palotájában,

Nemesek, hercegek, hercegnők és papok,
A római pápa is hagy maga után szagot.
De elgondolkodhatunk egy dolgon:
Mindenki fingik, de csak nála otthon.

Tanú nélkül, halkan vagy hangosan,
Senki nem tudhatja, hogyan durran.
Rövid sorozatban akarod vagy elnyújtva?
Te dolgod, csinálhatod lángot is gyújtva.

Ha az égvilágon senki sincs közel,
Addig purcolj, amíg hanyatt esel.
Illemből, a szemérem azt parancsolja,
Ne fingj tömegben, a jó érzés mondja!


Mi lenne, például, ha valakitől azt hallanád,
Hogy ez vagy az az asszony lefingta magát,
Vagy, hogy X tanárnő, szép kisasszony,
Az osztályban fingott délután két órakor?!

Hogy ítélnék meg, hogy minősítenék?
Lenne tekintélye, érdemét elismernék?
,,Aki nagyokat fingik'', azt híresztelnék,
Ki hinné még róla, hogy bájos személy?
Nem lenne, csupán, egy fingos egyén.

Az orvostudományhoz újra visszatérve.
Egy fingon múljon az ember egészsége?
Ne ereszd el, ha melletted más is érzi,
Légy szemérmes, mert az illem így kéri?

Ebben megoszlanak a vélemények,
Ki tudná meghallgatni az egészet?
Egyesek szerint magadat lefinghatod
Csak tudjad, mikor szorítsd azt nyakon.
Lehetsz ugyanaz a méltó ember attól,
Csak sziszegve ereszd a gázt szabadon.

Ez egy vélemény, egy az ezerből,
De képmutatás, tudjuk erkölcsből.
Ember és ló között mi a különbség?
Lehetne, talán, az erkölcsösség.

Ha büszkén kiállsz a sokaságban,
És egy fingos vagy a valóságban,
Hány nincs ilyen, ki fingik folyton
Mikor purcan alfelük nem tudom?!

De törvény marad, hogy illetlen
Kiereszteni a gázt csendesen.
Lehet, az erkölcsöt nem vitatom,
Néha szellentek, ha nem is akarom.
Felsüvít és nyög elnyújtott hangjával,
És balszerencsédre ott az irodádban.
Ilyenkor, mondd, mit felelj?
Bocsánatot kérj vagy színlelj?

Gyakorlatból mondom, becsületemre,
Hogy életemben sohasem mertem
Bocsánatot kérni, kínosnak ítéltem,
Hogy az emberek piruljanak értem!

Elhúztam a széket, vagy csoszogtam,
Nehogy azt higgyék, hogy purcoltam.
Bármennyire is képmutatásnak mondják,
A többiek is úgy tettek, hogy nem hallották.

Amikor a holdat csodálják a szerelmesek,
Akarva-akaratlanul egyet ők is eleresztenek,
De egy jól időzített krákogással,
Vagy egy dünnyögő dalocskával,
Úgy érzékelik, mint egy metaforát,
Ezt a nemkívánatos, rövid morgást.

Ami a beleken átment és elszaladt,
S a földi élet benne még fennakadt,
De ilyen helyzetek, ahol a színlelést
Úgy nézik éppen, mint a verselést,
Az erénycsőszöknek ez gyilkolás,
Az erkölcs mindenbe beüti az orrát.

Végül, mint ember szomorúan kérdezhetem,
Az orvosomat vagy az erénycsőszt kövessem?
Csak röviden, éppen még egy dolgot:
Mit teszel alfeleddel, ha nem fogad szót?

Added by: haver

Translator: Csata Ernő
Language: Hungarian


see more poems written by: George Topîrceanu



Share: