3. Az éj, az alvás - (3. Noaptea, somnul) - Eugen Jebeleanu

Alusznak a világ városai ... a falvak is alusznak ...
Alusznak
álmukban kitágult orral,
a hullák őrjítő bűzétől,
a bombázásoktól megroppant bordákkal,
a fényszóróktól felhasított arccal ...

Nyögve megfordulnak álmukban
és jobb menedéket keresve,
mint a pokoli égbolt sisakja,
nyögve megfordulnak és alusznak
fejüket
beledugva a betonbunkerekbe,
amelyekre ráhullnak,
mint ezer meg ezer
egymáson levő nagy koporsó fedelére,
a dübörgő hegyek.

Az utcákon csupán a lámpák
maradtak,
mint reményvesztett, gyászoló
özvegyek.
Elhagyatottan,
a fák
megőrülnek a rémülettől
a lombozatuk széttépett
ingeiben ...
Senki,
jaj, senki
nem viszi őket az óvóhelyre ...
kitépnék magukat a helyükből,
rázzák a fejüket ...
savasan átkozzák
gyökereiket.

Ó, jó éjszakát!
Legyen legalább ez az éj
Egy jó éjszaka ...

Alusznak a világ városai ... a falvak is alusznak ...

Kire sújt le ma éjjel
a kard?
Ó, Úristen!
senkire ...
biztosan senkire ... A háború
jóllakott ...
Alusznak a világ városai ... a falvak is alusznak ...

Az ég keresi alakját,
tapogatja sebeit.
Reszketve próbál meggyógyulni.
Áttetsző villanyszerelők
másznak láthatatlan oszlopokra,
hangolják a kék vezetékeket
összekötve a csillagokat,
meghallgatják sóhajukat,
és letörlik róluk a puskaport.

Az éj kloroform álarcban
halkan szuszog.
Alusznak a világ
városai és falvai.

Egy holdszínű gyékényen
Hirosima is álomba merül ...

Added by: haver

Translator: Csata Ernő
Language: Hungarian

see more poems written by: Eugen Jebeleanu